Polgármesteri köszöntő

KEDVES ZALAEGERSZEGIEK! KEDVES VENDÉGEINK! 


Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestereként nagy tisztelettel és sok szeretettel köszöntöm az Egerszeg Fesztivál kiadványának valamennyi olvasóját.


„Van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja az emberi szívet, mint az ünnep és a várakozás izgalma?” Márai Sándor fogalmaz így, mi pedig nem tehetünk mást, csak egyetérthetünk vele, különösen most, amikor a város nagy múltú, ezúttal négynapos, hömpölygő utcai forgatagára készülünk.

A színes kavalkád sok kellemes kalandot tartogat valamennyiünk számára,

és nem csupán a koncertekre, gasztronómiai élményekre gondolok. Kisváros a miénk, családias hangulat jellemzi. Nem sétálhatunk úgy a belvárosban, hogy ne futnánk össze ismerőssel, jó baráttal, aki megkérdezi tőlünk: hogy vagy?

És a kérdésre, szerencsére, választ is vár…

Az elkövetkező napokban, úgy vélem, még gyakrabban tapasztalhatjuk meg a találkozások örömét – a fesztiválok idején rendszerint azok is kimozdulnak a négy fal közül, akik feladataik, munkájuk miatt ritkábban tehetik azt, és a zalaegerszegieket összekötő láthatatlan szál azokat is „hazahúzza”, akiket tanulmányaik, munkájuk elszólít szülővárosukból. Az elkövetkező hosszú hétvégén érdemes lesz élni a lehetőséggel, hiszen a színpadi produkciók mellett míves portékák, na, meg ízletes ételek, italok fogadják a belvárosban korzózókat. Idén pünkösdhétfő napjára is kínálunk programot – utcabálra várjuk a vigadni vágyókat -, azt remélve, kegyeibe fogadja a mulatozókat az időjárás. Az őszi Országos Vadpörkölt és Borfesztivál – Zalai Teríték rendezvényén friss nedűket kínálók és kóstolók számára ez ugyanis különösen fontos lehet, hiszen a néphit szerint, ha pünkösdkor szép az idő, akkor jó lesz a bortermés.


Az Egerszeg Fesztivál eseménysorozatának elsődleges célja tehát idén is a szórakoztatás, de egy természeti és teremtett értékeire egyaránt büszke település feladatai közé tartozik az is, hogy megmutassa, éltesse kulturális örökségét, hagyományait is. A Minősített Fesztivál, Nyugat-dunántúli Turisztikai Régió Kiemelt Kulturális és Örökségturisztikai Rendezvénye címmel, EFFE - Europe for Festivlas Festivals for Europe európai minősítéssel egyaránt elismert, Magyar Termék Nagydíjas, valamint Érték és Minőség Nagydíjas összművészeti találkozót mindezek jegyében ajánlom mindenkinek!


Lapozzák tehát fel e füzetet, tanulmányozzák a gazdag kínálatot - egészen biztosan találnak kedvükre való programot. Tartsanak velünk, érezzék jól magukat!


Balaicz Zoltán

polgármester